III. rész

Horses, Horses and ... work

Már messziről hallottam a csodás paripáim nyerítését, így hát beszippantottam a friss levegőt, amibe egy kis ló szag is keveredett. Én így imádom. A táj most is csodaszép volt, és jó kedvemben elkezdem ugrándozni, mint Piroska a mesében és dobáltam a táskámat a levegőbe.  Ahogy elhaladtam a legelő mellett, minden egyes lóhoz odamentem, hogy külön köszöntsem őket, majd kedveskedjek nekik egy kis répával, vagy kockacukorral (ami éppen nálam volt). 

De kedvenc lovamat, Fire-t mindig különösen hosszú ideig dédelgettem:

Lilien: - Hát szia drágám! Hogy vagyunk ezen a mai csodaszép délutánon? Kérsz egy kis finomságot szépségem? – nyomtam egy almát az orra alá.

Közben megérkezett Dorothy is, és amikor meglátott oda is jött hozzám.

Dorottya: - Szia! Köszi, hogy ma ilyen korán idejöttél. Még nincs itt senki rajtunk kívül és nagyon elkél a segítség.

Lilien: - Tudod, hogy mindig szívesen jövök, bármiről is legyen szó. Nah akkor munkára fel! – mosolyodtam el.

Dorothy: - Jah igen, ha kész vagy és még lesz időd, akkor nyugodtan lovagold be Fire-t, mert már régen nem ült rajta senki, és mivel te állsz hozzá legközelebb, kicsit megdolgoztathatnád a kicsikét! – kacagott aranyosan.

Lilien: - Jajj, az nagyszerű lenne! – ugrottam fel örömömben. - Már tényleg régen ültem rajta, és szegényt különben is meg kellene vigasztalni, mert ahogy elnézem, egy csöppet magányosnak tűnik. – vártam egy kicsit, majd megkérdeztem: - Akkor mivel kezdjek?

Dorothy: - Elsőnek is ki kell cserélni minden boxban a szénát, kitakarítani, kisöpörni és friss szalmával telerakni! De mivel ez elég nagy munka, csak akkor adok többet, ha ezzel készen vagy. Tudod, hogy hol találsz meg minden eszközt hozzá, de ha valami segítség kell, csak kiabálj nyugodtan. Kint leszek a legelőn, csutakolom a lovakat, de persze Fire-t neked hagyom! – kacsintott rám, majd kiment.

Lassan már két órája itt vagyok az istállóban. Minden boxot egyesével megszabadítottam a kosztól és a régi szalmától; felsöpörtem és friss szénával hintettem őket végig; öntöttem friss vizet a lovaknak és mindegyikőjüknek külön kevertem fincsi tápot. Jah igen, plusz kipókhálóztam, majd felmostam. Csillogott-villogott minden. Éppen annyi időm volt, hogy annyit mondjak: huh! – végighúztam a kezemet a homlokomon, hogy letöröljem a rajtam végig folyó vízcseppeket ami munka során jött ki rajtam, és akkorra már bejött Dorottya.

Dorothy: - Ejjha! – csodálkozott. Gyönyörű munkát végeztél. Gratulálok!

Lilien: - Köszi!- vettem egy nagy levegőt és fújtam ki magam.

Dorothy: - Nah, mivel ez hosszadalmas munka volt, csupán annyi még a dolgod, hogy amiket kiraktam lószerszámokat a bejárathoz, azokat meg kellene pucolni, majd bőrolajjal szépen lekenni őket. Aztán már békén is hagylak! – kacsintott rám, én pedig viccelődve tisztelegtem neki.

Kimentem hát és nekiláttam. Minden nyerget és kantárt gondosan megtisztítottam, hogy aztán lekenjem.

Beletelt egy fél órába, míg minddel végeztem, bár így is azt hittem, hogy hosszabb lesz. Elindultam hát, hogy szóljak Dorothynak, de mivel nem találtam visszamentem. Elővettem egy ugrónyerget, Tüzes kantárát, pataharangokat, minden ápolóeszközt, átöltöztem lovagló ruhába és elindultam a legelő felé.

Lilien: - Gyere ide drágám! – kiabáltam kedvenc pacimnak már messziről.

Ő hirtelen felkapta fejét, „élesen hegyezte” füleit, és amint meglátott, elkezdett őrült iramban felém vágtatni. Rám nyerített, prüszkölt egyet a tenyerembe, majd belebújt a kezembe.  – Jajj de szeretsz, te kis egyetlenem! – nyomtam egy nagy csókot a pihe-puha orrára.

Kikötöttem és elkezdtem csutakolni. Amikor végeztem, kikapartam a patáit, majd rá raktam előbb a nyeregalátétet, a nyerget, a pataharangokat és végül a kantárt. Készen álltunk a díjugrató edzésre.

Belehelyeztem bal lábamat a kengyelbe és egy nagy (de óvatos) lökéssel felültem a hátára.

Lilien: - Készen állsz kincsem? – hajoltam előre a nyakán és súgtam a fülébe megnyugtatóan, ő pedig válaszként hóbortosan „feldobta” a fejét a magasba.

Előbb bemelegítettünk a gyakorlópályán, majd nekivágtunk az ugratásnak. 

Imádom azt az érzést, amikor csak én vagyok meg a lovam, csak egymásra koncentrálunk és amikor az akadály fölé érek, szárnyalok a széllel és igazán szabadnak érzem magam. Olyan mintha együtt repülnék a világ legcsodálatosabb teremtményével.

Ma nagyon jól ment a gyakorlás, és kemény másfél órai munka után, megpihentünk.

Dorothy: - Láttalak messziről, hogy gyakoroltál. Már nagyon ügyesek vagytok! Igaz, kicsit megint makrancoskodott a drága, de mint mindig, most is helyre tetted. Szép munka!

Lilien: - Köszi, de ma tényleg kitett magáért. Én meg… hát igyekszem sokat tanulni tőle. – közben végigpaskoltam, végigpuszilgattam és egy kis csemegét is adtam a kőkemény munkáért.

Szépen sorjában leszedtem róla a szerszámokat, majd megint lecsutakoltam, mert annyira megizzadt szegény, hogy a nyeregalátét helye szó szerint ott marat a szőrén. Miután mindennel végeztem, utoljára végigcsókoltam, majd szabadjára engedtem.

Lilien: - Nah, most már ideje mennem! – kiabáltam be Dorinak az istállóba. Köszönöm az ingyen órát! Legközelebb sajna csak hétvégén tudok jönni, de majd jelentkezem!

Dorothy: - Rendben, menny csak! És Lili! – várt egy kicsit, amíg hátranézek. - Én köszönök mindent! De tényleg… ma nagyon nagy segítség voltál nekem. – mosolygott rám.

Intettem neki és már rohantam is hazafelé…